Hatvankilenc éve, 1948. december 10-én fogadta el az ENSZ az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, hogy rögzítsék a minden embert megillető alapvető jogokat. Több mint fél évszázad elteltével a Nyilatkozat betartása még mindig hagy kívánnivalót maga után. Egy emberjogi szervezet szerint a pszichiátriai osztályok, intézetek sokszor még ma is a sérelmek, visszaélések melegágyai.

A médiában nap mint nap hallunk olyan eseményekről, amelyek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának megsértését jelentik, mégis, aligha találni emberi jogaikban kiszolgáltatottabb csoportot, mint a pszichiátriai intézetekben kezelt embereket.

Bár a Nyilatkozat egyértelműen állást foglal a kegyetlen, megalázó bánásmóddal szemben és kinyilvánítja, hogy minden embernek joga van a törvény egyenlő védelméhez, ezek a jogok még ma is gyakran sérülnek a pszichiátriákon. Még ma is sok helyütt mindennaposak a megalázó kényszerítő intézkedések: a lekötözések, ágyhoz szíjazások, hogy a tudatmódosító szerekkel kiváltott „kémiai kényszerzubbony” rutinszerű használatáról ne is beszéljünk.

A pszichiátriákra történő kényszerbeszállítások Magyarországon sokkal gyakoribbak, mint azt a legtöbben gondolják: tízezer fölötti az ilyen kényszerintézkedések száma évente, annak ellenére, hogy a törvény szerint az eljárást csupán sürgős szükség esetén lenne szabad alkalmazni. Családi vita, gyermekelhelyezési ügy, vagyoni vagy örökösödési vita – ezek bármelyike alapul szolgálhat egy jogtalan pszichiátriai kényszerbeszállításhoz, amelyekből az emberjogi alapítvány számosat derített már fel az elmúlt években.

Az intézetek falai között érheti sérelem a pszichiátriai kezelésben érintetteket: a leggyakrabban használt pszichiátriai szerek borzasztó mellékhatásai életeket tehetnek tönkre a pszichiátriai osztályokon kívül is, miközben egyáltalán nem gyógyítják meg fogyasztóik mentális problémáit. Olyan szerekről van szó ráadásul, amelyeket az egészségbiztosító akár 100%-ban térít az adófizetők pénzéből; az antidepresszánsokra kifizetett TB-támogatás évente 10 milliárd forintos nagyságrendben mozog.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány az emberi jogok világnapja alkalmából felhívja a figyelmet: egy társadalom állapotát hűen tükrözi az, hogyan bánik kiszolgáltatott tagjaival, így Magyarországon is sok még a teendő, hogy a pszichiátriákon történő visszaéléseket felszámoljuk és a kezeltek számára biztosítsuk az őket megillető alapvető jogokat.

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.