A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa úgy döntött, hogy el kell bontani a Nyugati téri felüljárót. A bontásról szóló hírt Tarlós István főpolgármester jelentette be szerdán a Kossuth Rádióban.

A Nyugati téri felüljáró bontásának terve régóta napirenden van. A napokban megszületett a végeredmény: a Főváros Közfejlesztések Tanácsa 2019. május 14-i ülésén úgy döntött, hogy el kell bontani a felüljárót. Erről Tarlós István főpolgármester beszélt a Kossuth Rádiónak adott szerda reggeli interjújában.

„Városképi szempontból rendkívül csúnya” – magyarázta a főpolgármester, hogy miért van szükség a bontásra.

A Nyugati téri monumentális felüljárót 1981. november 10-én adtak át. Létezését az 1960-as, 1970-es évek közlekedés-fejlesztési elképzeléseinek köszönheti, az akkori tervek szerint Budapestet teleépítették volna közúti felüljárókkal, a belváros minden jelentősebb csomópontja kapott volna egyet. A Baross téren és a Nyugati pályaudvarnál el is készült egy-egy hatalmas építmény.

A felüljáró építését az észak-déli metró beruházásához kapcsolódva hagyták jóvá. Akkor az volt az alapelv, hogy az autós felszíni közlekedésnek kell előnyt adni. A villamos úgy is megszűnik, hiszen helyette ott a metró, a gyors közlekedést meg nem szabad lámpákkal akadályozni. A legjobb megoldásnak akkor azt tűnt, hogy a fő irányokat elválasszák egymástól, így a Nagykörút felett a Bajcsy-Zsilinszky út forgalmát egy felüljáróval vezessék át a Váci útra.

Ettől a csomópont kapacitásának közel két és félszeres növekedését várták és egyúttal a dugók csökkenését is. Vizsgálták azt is, hogy aluljáróban vezessék át a forgalmat, de az majdnem a duplájába került volna, igaz, ahogy az 1974. szeptember 30-i Fővárosi Végrehajtó Bizottsági előterjesztés fogalmaz, a városképet nem bontotta volna meg.

A Nyugati téri – vagy akkori nevén Marx téri – kétszer egysávos, 420 méter hosszú felüljárót 1980-ban kezdték építeni, és 1981. november 10-én adták át a forgalomnak. Közismert az a történet, miszerint az előírt technológiát – a városvezetés sürgetésére – nem tartották be a feszített elemek ragasztásánál, ezért a két oldalról épülő felüljáró közepén volt némi szinteltérés, de ez valójában a híd szerkezetét nem befolyásolta. Az autós felüljáró mellett, ahhoz csatlakozva épült egy gyalogos felüljáró is, amely egyik oldalon a Skála Metró áruház épületéhez kapcsolódott, a másik oldalon, a Nyugati pályaudvar melletti buszvégállomáson egy furcsa tört lépcsőben végződött. Ezt a gyalogjárót 2017 szeptemberében elbontották.

De mi a baj a felüljáróval, hogy most el akarják bontani? Műszaki szempontból semmilyen probléma nincs vele – hiszen Magyarországon nagyon odafigyelnek a hidak, felüljárók állapotára –, ráadásul 2015-ben jelentős felújításon esett át. Valójában az változott meg, ahogy ma a közlekedésről, a közlekedés szervezéséről gondolkodnak a szakemberek. Emellett az eltelt közel 40 évben után a városhasználat, a városról való gondolkodás is alapvetően megváltozott.

Ma már Budapesten is egyre több helyen visszaengedik a gyalogosokat a felszínre, sőt növekszik az igény arra, hogy a belváros a gyalogosoké, kerékpárosoké legyen. Mindemellett az is bebizonyosodott, hogy a metró miatt megszüntetett villamosok hiányában ezek az utak élettelen városi autópályákká válnak. A Bajcsy-Zsilinszky út, a Rákóczi út vagy az Üllői út jó példa erre.

A Nyugati téri felüljáró elbontása egyébként az elmúlt években többször is felmerült. Hogy a mostani döntést nem volt egyszerű meghozni, az kiderül Tarlós István említett interjújából is. Elmondása szerint korábban az volt a szakemberek álláspontja, hogy csak abban az esetben lehet „eltüntetni” a felüljárót eltüntetni, ha méregdrágán épül helyette egy közúti aluljáró. Ami azért is nagyon drága lett volna, mert a Nagykörút tele van nagy átmérőjű alapközművekkel, így azok alá kellett volna vinni az alagutat.

A főpolgármester szerint a tervezést végző FŐMTERV a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának legutóbbi ülésén olyan javaslatot terjesztett elő, amely szerint mégis megoldható a szintbeli keresztezés, a felüljáró nélkül, ezt a döntést a közfejlesztési tanács elfogadta. Utalt arra, hogy a megoldás nem lesz egyszerű, hiszen biztosítani kell, hogy a 4-es és a 6-os villamosok a jelenlegi gyakorisággal közlekedjenek, de mint mondta, ez a tervezők szerint megoldható.

A bontásról szóló döntést még a Fővárosi Közgyűlésnek és a kormánynak is jóvá kell hagynia, ám Tarlós István azt mondta az említett interjúban, hogy a közfejlesztési tanácsi döntéseket eddig minden esetben jóváhagyta mindkét testület, így most is erre számít.

A Magyar Mérnöki Kamara Mérnöki Innovációt Támogató Alapítványa még 2017-ben fiatal mérnököknek írt ki pályázatot, amelyre közlekedésfejlesztési megoldásokkal lehetett pályázni. A második helyezett Dohány Márton a pályázatra egy olyan videót készített (a PestBuda oldalon is látható volt), amelyen a Nyugati tér forgalomszervezése látható a felüljáró nélkül, de a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Váci úton visszaállított villamossal.

Ha megvalósul a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának terve, és elbontják a Nyugati téri felüljárót, akkor nem elégségesek az említett intézkedések, hanem a belváros teljes közlekedési hálózatát újra kell építeni.

Forrás: pestbuda.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.