A Magyar Lovasterápia Szövetség Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenye CDI-W/ CDI3*/ CDIJ/CDIY/CDIP és

Lovasterápiás Versenye Fóton.

A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2019. szeptember 27-29. között, immáron tizenötödik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét és Lovasterápiás Versenyét.  Idén a Díjlovas Verseny két versenyszáma egyben Világkupa-forduló is lesz. A rendezvény főtámogatója az OTP Bank Nyrt., kiemelt támogatók az ELMŰ-ÉMÁSZ, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Hewlett Packard Enterprise.

Helyszín: NGYSZ Lovasterápiás és Oktató Központja

        2151 Fót, Vörösmarty tér 2.

A verseny időpontja: 2019. szeptember 27-29. (péntek-szombat-vasárnap)

Az előző évekhez hasonlóan idén is nemzeti és nemzetközi keretek között zajlik a Díjlovas Verseny. Az idei nemzetközi díjlovas versenyre – melynek két versenyszáma most Világkupa-forduló is lesz – 80 lóval neveztek hazai és külföldi sportolók.

A három nap alatt a programban 26 versenyszám szerepel, 19 nemzet 73 lovasa  méri össze a tudását. Ebből a világkupa fordulóra, mely a nagydíjból és a nagydíj kűrből áll, 25 induló jelentkezett, ami új rekordnak tekinthető.

A versenyen olyan neves lovasok is indulnak, mint Jessica von Bredow-Werndl, aki az idei Európa Bajnokságon csapatban aranyérmet, egyéniben bronzérmet nyert. Jelenleg a világranglista 5. helyén áll.

A svéd színekben versenyző, félig magyar származású Patrik Kittel eddig három olimpián vett részt, melyeken csapatban 4-5. helyezéseket szerzett, és jelenleg a világranglista 13. helyén áll. A német Alexander Matthias Rath a 2010-es világbajnokságon csapatban bronzérmet nyert, egyéniben 13. helyezett volt.

A hazai versenyzők között nagykörben Nébel Viktória, Schmidt Anita és Losonczy Anikó indulnak.

A korábbi évekhez hasonlóan a nemzetközi versenyen többek között Szent György-díj, Intermediate I., Intermediate I. Kűr, Intermediate II., Nagydíj, Nagydíj Special, valamint Nagydíj Kűr versenyszámokat rendeznek.  A Nemzeti Díjlovas Verseny résztvevői nehéz, közép és könnyű osztályú díjlovas kategóriában indulnak.

A Nemzetközi Díjlovas Verseny összdíjazása 9.600 euró, a Nemzeti Díjlovas Versenyé 800.000 Ft.

A Lovasterápiás Versenyre idén 171 induló jelentkezett – látás- és mozgássérültek, hiperaktív, tanulásban és értelmileg akadályozott gyerekek.

A terápiás versenyek összdíjazása 5.000.000 millió Ft.

Idén is sor kerül a Díjlovagló Parasport versenyszámra, mely egyben a mozgásukban akadályozott felnőtt lovasok számára Országos Bajnokság is lesz.

Minden versenyzőt és érdeklődőt szeretettel várunk ingyenes rendezvényünkön!

A díjlovas és lovasterápiás versenyről bővebb információ:  http://cdi-fot.lovasterapia.hu/

Az MLTSZ munkájáról bővebb információ a www.lovasterapia.hu oldalon található.

 

 

                                                                                                       

                                                                                                                                                                                                                                            

                                                                                                                                                                                                                                            

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.