Vasárnap kezdődik a házasság hete; országszerte és a határon túl száz településen több mint kétszáz programmal irányítják a figyelmet a házasság, a család fontosságára - közölték a szervezők a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora elmondta: a Magyarországon 12. alkalommal szervezett rendezvénysorozathoz bárki csatlakozhat újabb programmal a www.hazassaghete.hu oldalon.

Kiemelte: az ember alapvető igénye, hogy szeressék, és hogy elköteleződjön valaki mellett. A gyorsan változó világban "haladnunk kell a korral, ugyanakkor az örök értékekhez ragaszkodnunk kell". Éppen ezért idén először "Házasság start" címmel online tréninget is tartanak a házasság hetében a házasságra készülőknek és a már házasságban élőknek a hagyományos programok mellett - mondta. 

Székely János szombathelyi katolikus megyés püspök arról beszélt: a házasságkötés szertartásán is elhangzó jézusi mondat - "Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza" - sokkal inkább örömhír, mint tilalom. 

Jézus arra tanít, hogy létezik a teljes önátadás, lehet feltétel nélkül szeretni, és ezt a szeretetet megkapni valakitől - mondta a katolikus főpásztor.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a párkapcsolatok nem maguktól maradnak meg. Csak ha két ember képes újra és újra lebontani a közöttük felépülő falakat, akkor marad szép a házasságuk, ehhez pedig sok újrakezdésre, megbocsátásra, humorra, bölcsességre és mindenekelőtt rengeteg egymásra szánt időre van szükség - mondta.

Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke azt mondta: a házasság Isten ajándéka, és mindig akkor fut zátonyra, amikor az ember egymaga akarja irányítani.

Hozzátette: a házasság hetében arra biztatják a párokat, hogy merjék megújítani és "Isten elé vinni" házastársi kapcsolatukat, mert "ha megmentjük a házasságot, akkor megmentjük a családot és a nemzetet".

Pethesné Dávid Beáta, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének igazgatója azt mondta: az elmúlt időszakban kitolódott a házasságkötések ideje, az emberek nem merik meghozni hosszú távra szóló döntéseiket. Csakhogy - figyelmeztetett - nemcsak a döntéseknek, a döntések elodázásának is életre szóló következményei vannak. 

A rendezvénysorozat idei "házaspár arca" Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta tanár. A programsorozat általuk választott idei mottója: "Randevú egy életen át".

A sajtótájékoztatón a házaspár elmondta: több év házasság után jutottak arra a felismerésre, hogy öt gyermekük nevelése mellett szükségük van hetente egy estére, havonta egy napra, amit kettesben töltenek. Meglátásuk szerint ezek a mai napig megtartott "randevúk" segítették őket abban, hogy megőrizzék kapcsolatukat.  

A házasság hete központi programjai református istentisztelettel kezdődnek vasárnap Noszvajon, ahol Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője hirdet igét. Február 14-én a Deák téri evangélikus templomban tartanak istentiszteletet Bálint napi áldással, ott Kondor Péter evangélikus püspök hirdet igét. A hetet lezáró szentmisét a Budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mutatja be. 

A központi programok sorában konferencián, beszélgetőesten, táncfoglalkozáson járják körül mentálhigiénés szakemberek, művészek, sportolók a házasság, a párkapcsolat témáját. 

A 21 országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. 

A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.

A programok megtalálhatók a www.hazassaghete.hu oldalon.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.