A gyártás megkezdését követő első napokban 110 ezer liter Mol Hygi kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a Mol Lub az ország különböző pontjaira, hogy segítse a koronavírus-járvány megfékezését - közölte a Mol.

A koronavírus-járvány globális elterjedésével az egész világon hatalmas lett az igény a kéz- és felületfertőtlenítők iránt. Ezért a Mol-csoporthoz tartozó és kenőanyagok gyártásával foglalkozó Mol Lub Kft. két hét alatt átállította almásfüzitői üzemének egyik, korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát fertőtlenítőgyártásra. Az egység március utolsó napjaiban kezdte meg a termelést. A Mol Lub, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzzsel együttműködve, a kiemelten fontos állami intézményeknek, például kórházaknak, hulladékkezelőknek, közüzemeknek és önkormányzatoknak, illetve stratégiai vállalatoknak és gyógyszertárakat ellátó nagykereskedelmi cégeknek szállít a fertőtlenítőből. A jövő héten várhatóan megérkeznek az első szállítmányok az ország legnagyobb kórházaiba és a mentőszolgálathoz is. A fertőtlenítőszert kereskedelmi forgalomban csak azután lehet majd kapni, ha a kiemelt intézményeknél már "megfelelő lesz az ellátás".

A terméket első körben a szélvédőfolyadéknak használt 2 literes palackban szállították ki, mostantól azonban nagyobb, 4 literes kiszerelésben is hozzáférhető, illetve a Mol Lub dolgozik kisebb, egyéni felhasználáshoz praktikus kiszerelések megoldásán is. Vida Szabolcs, a Mol Lub ügyvezető igazgatója, úgy fogalmazott: "hatalmas az igény a fertőtlenítőre, és a Mol Lub Magyarországon belül, hazai alapanyaggal biztosítja ezt. A koronavírus-járvány lelassítása és megfékezése most a legfontosabb cél, ezért az operatív törzzsel együttműködve a járvány elleni küzdelemben fontos szerepet játszó intézményeknek szállítjuk első körben a terméket. Ezután kezdődik meg a kereskedelmi célú kiszállítás is."

A kéz- és felületfertőtlenítő receptúrája az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján készült, ezt a Nemzeti Népegészségügyi Központ a helyzetre való tekintettel rekordgyorsasággal vizsgálta be és hagyta jóvá. A kézfertőtlenítőhöz szükséges etanolt magyar forrásból szerezte be a Mol Lub, így hazai beszállítótól hazai cég állítja elő a hazai higiéniás termékeket.

Kapcsolódó hír: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kez-es-feluletfertotlenito-gyarra-allitotta-egyik-uzemet-mol-almasfuziton-hogy-segitse

Forrás: MTI

 

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.