A lehető legszélesebb összefogás létrejöttét sürgette a koronavírus-járvány elleni intézkedések miatt a magyar társadalomban és a politikai életben egyaránt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy a járvány elleni védekezés hetekig, hónapokig fog tartani; a fertőzöttek száma ugyan nő, de a közép-európai régió és különösen Európa más országaihoz képest Magyarország jól tartja magát: az elmúlt hetek járványügyi korlátozó intézkedései beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A járvány terjedése lassult, a kórházak egyelőre nem szembesülnek annyi beteggel, amennyit ne tudnának ellátni.

A miniszter emlékeztetett: a járvány elleni védekezés központi tartaléka 378 milliárd forint, ez egy felülről nyitott előirányzat, vagyis nem állhat elő olyan helyzet, hogy az egészségügyi védekezés költségeit a kormány ne tudja kifizetni. A pártok támogatásának 50 százalékát átcsoportosítják a védekezési alapba és a helyi önkormányzatoktól a gépjárműadót irányítják át a központi költségvetésbe, ez 34 milliárd forint. A pénzügyi szektortól, a bankoktól is hozzájárulást kérnek 55 milliárd forint értékben, a multinacionális láncokat terhelő adó bevezetése pedig 36 milliárd forintot jelent. A kormány jó példával járt elöl, hiszen a védelmi költségek legnagyobb részét saját költségvetéséből teremtette elő. Az önkormányzatok hozzájárulása a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet kezeléséhez a költségvetésük 3-4 százalékát érinti átlagosan, vagyis a lehető legkevesebb a helyzetre tekintettel és a várható gazdasági visszaeséshez képest.

A miniszter szerint nem mérik fel a helyzet komolyságát azok az ellenzéki nyilatkozatok, amelyek az önkormányzati szerepvállalással kapcsolatban elhangzottak. A helyhatóságok költségvetése az utolsó, szocialisták által kormányzott évben, vagyis 2010-ben mintegy 1800 milliárd forint volt. Most is ehhez közelít az érték, holott a kormány átvette az egészségügy és az oktatás feladatát, és mintegy 1400 milliárd forintnyi adósságtól szabadította meg az önkormányzatokat. Azt is felidézte, hogy a miniszterelnök bejelentette: ahány munkahely megszűnik, annyit teremtenek, hozzájárulnak a munkabérek kifizetéséhez és visszavezetik a 13. havi nyugdíjat. Gulyás Gergely megjegyezte: továbbra is az a szándékuk, hogy a járványügyi intézkedésekről rendszeresen tájékoztatják az Országgyűlést.

MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.