A Menedzserszövetség nagysikerű Menedzserek a Társadalomért - Fókuszban a Jövő! egész napos konferenciája 2022 április 20-án, a Hilton Budapest Báltermében, hibrid formában került megrendezésre. 

A konferencia idei témája: „A Jelen kihívása: a Jövő vállalatvezetése”

A konferencia fővédnöke: Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.

A harmadik éve megrendezésre kerülő Menedzserek a Társadalomért - Fókuszban a Jövő! konferencia idén olyan témákat járt körbe, mint a vállalatvezetők szerepe megváltozott környezetben, valamint a dekarbonizáció, mobilitás, fenntartható fejlődés, energia átmenet, a globalizáció-lokalizáció és sok más izgalmas és kiemelten fontos gazdasági téma került terítékre elismert magyar szakértőktől, vállalatvezetőktől.

A Menedzserszövetség 2022-ben is kiemelt figyelmet fordított arra, hogy tagjainak, követőinek konferenciájával hasznos, naprakész információkat nyújtson, egy reális jövőképet mutasson, mellyel célja a vezetők támogatása a vállalatok gazdaságos és fenntartható működtetésében.

Az idei konferencia 2 hivatalos köszöntővel indult, és a nap folyamán 8 izgalmas panelbeszélgetést és további 2 előadást állítottak színpadra a szervezők, közel 35, a saját szektorában kiemelkedő előadóval, akik megosztották a nyilvánossággal aktuális helyzetértékelőjüket és intellektuális segítséget nyújtottak, támpontot adtak a résztvevők/nézők számára.

Abban minden előadó egyetértett, hogy a jelenlegi helyzet – pandémia okozta válság, az orosz-ukrán konfliktus – más vezetői mentalitást kíván, mint amit eddig megszoktunk. Most minden eddiginél jobban felértékelődik az egyéni döntések, a személyi felelősség súlya. A gyors változások gyors napi döntéseket igényelnek, és már nem lehet az „egy üdvözítő” megoldást keresni, hanem több scenárióban kell gondolkodni, és egyre inkább fontossá válnak a gyors reakció időt biztosító lokális döntések.

Az elmúlt 2 év azt is megmutatta, hogy a jó vezetők a válságot lehetőségként élték meg. Számos olyan problémára találtunk gyors megoldásokat, amelyet előtte évekig vagy akár évtizedekig készítettünk elő. Erre legjobb példa a digitalizáció hihetetlen gyors fejlődése.

Kapitány István, a Menedzserszövetség elnöke záróbeszédében azt is kiemelte, hogy napjainkban a jó vezető ismérve, hogy mérlegelni tudja, hogy mikor élvezzen elsőbbséget az üzleti érdek, és mikor válik elsődleges feladattá a közvetlen kollégákról, a vállalat dolgozóiról és a társadalom rászoruló rétegeiről való gondoskodás.

Az elnök a konferencián jelentette be a szövetség nagysikerű mentor programjának újabb állomást, a Master Class 1.0 Mentor program elindítását is, mely a 40 feletti vállalatvezetőknek ad lehetőséget a programhoz való csatlakozásra.  A jelentkezési idő 2022. április 20-án indult és május 31. tart, a 40 év alatti fiatal vezetők számára már hatodik alkalommal meghirdetett Jövő Menedzsere 6.0 Mentor Programmal párhuzamosan.

A konferencia főtámogatója, az E.ON Hungária Zrt. szakmai támogatásával a következő intézkedéseket hozta meg a Menedzserszövetség ügyvezetése annak céljából, hogy karbon-tudatosan bonyolítsák le rendezvényüket: 

  • Minden jegy megvásárlásával egy fa ültetését támogatták a résztvevők a II. kerületi Szépvölgyi erdőben, a Menedzserszövetség Klímavédelmi Kiserdejének bővítése céljából, többek között ezzel is hozzájárultak a résztvevőkkel közösen a rendezvény karbon-tudatos lebonyolításához
  • Papír-és műanyagmentesség, kizárólag újrahasznosított papírszalvéta használata
  • Installációk minimalizálása és újra felhasználása: a díszletfal textil molinóját újrahasznosítják és a textilanyagból a Nubu márkával közösen táskákat készítenek, melyet a faültető programon résztvevők számára adnak majd ajándékként 
  • Hazai és idény alapanyagok felhasználása az esemény catering szolgáltatója által és a megmaradt ételek elszállítása a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Krisztinavárosi Hajléktalan Centrumrészére a Budapest Bike Maffia segítségével 
  • Shell Hungary zRt. támogatásával virágmagot ajándékoztak cserépben a vendégek számára
  • Napi káros anyag kibocsátás csökkentése, a résztvevők és az előadók közös járművel vagy tömegközlekedéssel történő érkezésének támogatásával

A konferencia szakmai partnerszervezetei: Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara, Hungarian Business Leaders Forum, Joint Venture Szövetség, Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért.

Fő támogatója az E.ON Hungária Zrt., kiemelt támogatója a Foxconn csoport, támogatója a Shell Hungary Zrt. és a MINI voltak.

 

Menedzserek Országos Szövetsége

Felelős vezetők egymásért, a társadalomért és a fenntartható jövőért

A 30 éves Menedzserszövetség küldetése a vezetők társadalmi és szakmai elismertségének, hírnevének és megbecsülésének erősítése, hozzájárulva sikerességükhöz, személyes fejlődésükhöz, életcéljaik eléréséhez és társadalmi szerepük kiteljesítéséhez. Kiemelt feladatának tartja, hogy felhívja a figyelmet a felsővezetők gazdasági életben betöltött fontos szerepére, amit a védjegy oltalom alatt álló Év Menedzsere díjak átadásával is támogat több, mint 25 éve. A Menedzserszövetség tagjainak aktivitására építve segíti a magyar gazdaság fejlődését, tudásuk megosztásával folyamatos, világszínvonalú vezető utánpótlást biztosít.

A Menedzserszövetség tagjai pozitív vezetői mintát mutatnak, tevékenyen vállalnak részt a fiatal menedzserek képzésében, az etikus vállalatvezetés elveinek népszerűsítésében, a tudásmegosztásban és a legjobbak elismerésében. Az üzleti szervezetek között egyedülálló módon a Szövetség tagjai a cégvezetők, akik elsősorban önmagukat, csak másodsorban vállalataikat képviselik. A tagok számára kiemelten fontos az értékteremtés a következő menedzser generáció számára, szinergia alapú tudásmegosztás az üzleti élet generációi között, és szerepvállalás a jövő menedzsereinek képzésében. Az elmúlt években jelentősen megnőtt a női és a fiatal vezetők aránya. A tagság létszáma meghaladja a 300 főt.

A Menedzserek Országos Szövetségének weboldala: https://menedzserek.hu/

(bdpst24.hu)

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.