Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének elmaradásáról szóló hátralékos felhívások ügyében:
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő...

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és...

...és Pestről

Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének...
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

program

  • „én elmentem a Margitszigetre”

    Nádas Péter Budapestje fotópályázat!

  • „Kedvemre való”

    Az első élőben közvetített táncprodukció a Fonó Online műsorán

  • „Szín és forma variációk a szukkulensek világában”

     Őszi Országos Kaktuszkiállítás és Vásár a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete szervezésében szeptember 11-12-13-án az ELTE Füvészkertben

  • „Volt egyszer egy Magyar Rádió…” - programajánló

    Dr. Simándi Irén

    A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Budapest belvárosi csoportja tisztelettel meghívja Önt soron következő rendezvényére.

  • 100 Tagú cigányzenekar: 35 éves Jubileumi koncert

    A Magyar Örökség és Hungarikum - díjas 100 Tagú Cigányzenekar nevét, s eddigi teljesítményét méltán őrzi az Aranykönyv és a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeuma.

  • 100/100 SZÁZ ÉVEK SZÁZ PERCBEN

                                                            

    Kalandozás a múzeum épületében zárás után

    A kíváncsi és vállalkozókedvű látogatóknak 100 perces útjuk során interaktív lehetőséget kínálunk, hogy zárás után fedezhessék fel a múzeum évszázadainak titkait, bepillanthassanak a közönség elől elzárt terekbe, ahol sosem lehet tudni, mit rejtenek a falak! Figyelem, az időutazás során minden korszak és terem rejteget valami meglepetést, belépés csak saját felelősségre!

    2020. JANUÁR 22. 17 ÓRA. A program regisztrációköteles!

    Jegyár: 2500 Ft/fő, 6200 Ft/család
  • 120 éves a magyar film

    A magyar film születésének 120. évfordulója alkalmából Nagylátószög – 120 éves a magyar film címmel nagyszabású kiállítás nyílik a Ludwig Múzeumban, amely átfogó képet nyújt a magyar film történetéről a kezdetektől napjainkig. A kiállítás a Nemzet Filmintézet szakmai közreműködésével valósult meg.

  • 13. Koreai Filmfesztivál

    2020. szeptember 4-10. között 4+1 szekcióban összesen 22 filmet vetítünk a budapesti Corvin Moziban.

  • 18 év – 18 km

    Magyarország európai uniós csatlakozásának 18. évfordulója alkalmából ismét különleges, ingyenes, 18 kilométeres futás lesz Budapesten május 8-án.

  • 2018-ban újból berobog Budapestre a Zenevonat

    Somló Tamás elvesztése után az LGT ugyan nem koncertezik már, de a legendás zenekar két tagja, Karácsony János és Solti János továbbra is fellép a Zenevonat Szuperkoncerteken. Budapesten hosszú idő után újra először zenélnek majd 2018 március 17-én, a MOM Sportban.