Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek között az ügyfélszolgálatokon hatékonyabban tudják...
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel együttműködve kísérleti pályázatot hirdet saját kerttel nem...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott fejet.
A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán technikai okok miatt a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és...
Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester köszöntötte Tóthné Kaplányi Annát, László Balázsnét és Smidt Lászlót születésnapjuk alkalmából.
Az önkormányzati újság havonta jelenik meg és minden hónap közepén saját terjesztésben kapják meg az olvasók.

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek...
József Attila születésnapja, április 11. a magyar költészet napja. Ilyenkor többek között azt is ünnepeljük, ahogyan a költő és...
Író-olvasó találkozó Lili Ann Daniels írónővel a Hűvösvölgyi Könyvtárban
Lakossági bejelentésre vonultak ki a hegyvidéki közterület-felügyelők a Magas út - Bérclejtő utca - Mókus ösvény közötti...

...és Pestről

Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek...
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott...
A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

Szijjártó Péter

  • 800 ezer euró felett is támogathatóak a vállalatok a versenyképesség javítása érdekében

    Hosszú, majdnem két hónapos tárgyalássorozatot követően az Európai Bizottság végül jóváhagyta azt a kérésünket, hogy 800 ezer euró felett is adhassunk támogatást magyarországi vállalatoknak a versenyképességük növelése érdekében - jelentette be Szijjártó Péter kedden a  a közösségi oldalán.

  • A határátlépések könnyítéséről egyeztetett a külügyminiszter osztrák, cseh és szlovák kollégájával

    A határokon bevezetett korlátozó intézkedések könnyítéséről egyeztetett videókonferencián Szijjártó Péter osztrák, cseh és szlovák kollégájával - erről a külgazdasági és külügyminiszter élő videóbejelentkezésben számolt be hétfőn a közösségi oldalán.

  • A járvány újabb veszélyforrást jelent a migráció szempontjából

    A koronavírus-járvány nyomán újabb migrációs hullámok indulhatnak meg Európa irányába, ezt meg kell előzni, az illegális bevándorlás ugyanis a biztonsági mellett most súlyos egészségügyi és gazdasági kockázatokat is jelent - emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter a ciprusi kollégájával pénteken közösen tartott nicosiai sajtótájékoztatóján.

  • A keleti partnerség az Európai Unió egyik legfontosabb politikája

    A keleti partnerség az Európai Unió egyik legfontosabb politikája - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tbilisziben hétfőn.

  • A kormány lendületet akar adni a magyar-kambodzsai kapcsolatoknak

    A magyar kormány lendületet akar adni a magyar-kambodzsai kapcsolatoknak a phnompeni magyar külképviselet újbóli megnyitásával a "keleti nyitás" stratégiájának részeként - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a konzulátus ünnepélyes megnyitóján.

  • A legjobb feltételekre számíthatnak az újrakezdésre készülő cégek

    A válság bizonytalanná tette a világpiaci kilátásokat, ezért belföldön a lehető legjobb feltételeket kell biztosítani az újrakezdésre készülő cégek számára - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, ahol újabb három cég képviselőinek adott át a versenyképesség-növelő program támogatását biztosító okiratot.

  • A magyar-azerbajdzsáni gazdasági vegyes bizottság ülése Budapesten

    Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j2) és Sahil Babayev, az Azerbajdzsáni Köztársaság munkaügyi és szociális ellátásokért felelős minisztere (b) a magyar-azerbajdzsáni kormányközi gazdasági együttműködés vegyes bizottságának ülése előtt tartott tárgyalásukon a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. február 14-én.

    (forrás: mti.hu)

  • A munkahelyek megőrzése érdekében támogatja a kormány a beruházásokat a beruházásokat

    A magyar kormány nem a szociális segélyezést, hanem a munkahelyek megtartását tartja megoldásnak a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben, ezért támogatja a munkáltatók beruházásait - jelentette ki Szijjártó Péter, amikor online  jelentkezett be a Német Iparszövetség keddi tanácskozásán.

  • A munkahelyeket teremtő vállalatokat támogatja a kormány

    A munkahelyeket megtartó és új munkahelyeket létrehozó vállalatoknak ad támogatást a kormány, mert az elmúlt tíz év azt bizonyította, hogy ez a gazdaságpolitikai modell jól működik - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten,  a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

  • A versenyképességi program állami támogatása 169 milliárd forintra emelkedett

    A versenyképesség-növelő támogatási programban 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, így 377 milliárd forintnyi beruházás megvalósítását vállalták, az állam a munkahelyek megvédése érdekében végrehajtott beruházások értékének a felét, minden jogilag megfelelő pályázatnál biztosítja, ennek megfelelően a kormány a rendelkezésre álló állami támogatás keretét 169 milliárd forintra emelte - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.