Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

A Nagyboldogasszony templomban szentmisével, az intézményben ünnepség keretében adták át a Reménység Katolikus Általános Iskola új emeleti részét. Gajda Péter polgármester, Vinczek György alpolgármester és Dódity Gabriella önkormányzati képviselő vett részt az eseményen az önkormányzat részéről.

Géczy Árpád igazgatótól megtudtuk, a munkálatok 2017-ben kezdődtek, az első ütemben az étkezőrész, a konyha átalakítása, bővítése, tantermek átcsoportosítása, tornaszoba kialakítása zajlott, és hangulatos belső teret kapott az iskola. Az egy éve indult második szakaszban épült az új szint a tetőtér helyén. Egy informatikai szaktanterem, négy osztályterem és a mosdók kaptak itt helyet. Mindkét ütemre a főegyházmegye biztosította a beruházás forrását.

Gajda Péter polgármester lapunknak elmondta, a Reménység iskola és az épület is mindig fontos volt a kerület számára, hiszen ez volt az első iskolaépület Kispesten. A nagy múltú épületben alakult meg a Reménység Ökumenikus Keresztény Általános Iskola 1992-ben, majd 2013-ban a fenntartói jogkört és feladatokat átadta az önkormányzat az Esztergom-Budapest Főegyházmegye Katolikus Iskolák Főhatóságának, az épület viszont az önkormányzat tulajdonában maradt. Azóta is szépen fejlődik az intézmény, és külön öröm, számunkra, hogy az egyház több mint 200 millió forintot tudott költeni a bővítésre. Bízunk benne, hogy a következő években is folytatódik a fejlesztés – tette hozzá. 

Forrás: uj.kispest.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Dél-Pestről

Újabb szakaszához érkezett a csepeli önkormányzat kiemelt beruházási projektje, az út-, járda- és csapadékcsatorna-építés a kerületben. Ezúttal a Királyerdő út első ütemének építését fejezték be.
Ott, ahol a környék legpiszkosabb csarnokai láthatóak, s ahová idegeneknek belépni tilos, ma is működnek öntödék az egykori Csepel Művek területén. A gyáregységet hajdan Csepel Vas- és...
A csepeli önkormányzat idén is köszöntötte az arany- és gyémántlakodalmukat ünneplő házaspárokat. Tíz pár erősítette meg újra ötven, illetve hatvan évvel ezelőtt tett házassági esküjét. Az...
Valamennyi korosztály jól szórakozhatott a huszadik főzős és kóstolós fesztiválon, de a sokféle nagyi főztje mindent vitt a szeptember 6-7-i rendezvényen.
A Bakáts Feszt szeptember első hétvégéjén humorral, borral és nagykoncertekkel indította az őszi fesztiválszezont. A rendezvény három napja alatt 10 helyszínen közel 60 programmal várták a...
Látványos felújítás történt a Thaly Kálmán utca 19. szám alatti Csicsergő Óvodában a nyári szünet alatt: önkormányzati forrásból teljes egészében megújult az intézmény játszóudvara. A gyerekek...
A Berzsenyi utcai felnőtt háziorvosi rendelő felújítására ugyan pályázott Kispest, de erről döntés még nem született, így a 23 millió forintos beruházást az önkormányzat önerőből végzi.
Idén is ingyenes füzetcsomaggal próbálja segíteni az önkormányzat a kispesti családok zökkenőmentesebb tanévkezdését.
A kormánydöntés tavaly novemberben született, augusztus 10-i dátummal pedig megjelent a támogatott uniós projektek adatbázisában egy átfogó feladat 13,7 milliárd forintos keretösszeggel, amely az...
A kívül-belül megújult Táncsics Mihály utcai rendelőben a megszokott rendelési időben dolgoznak tovább azok a háziorvosok, akik a felújítás idején – ideiglenesen – a gyári rendelőben voltak. A...
Szkakandi Mudi Márta kollázsaiból nyílt kiállítás az Erdei Éva Galériában augusztus 11-én. A vendégeket Erdei Kvasznay Éva művészetszervező képzőművész köszöntötte, a tárlatot Kopócsy Judit...
Augusztus 23. és 25. között nagyszabású tanszervásárt szerveznek a KMO Művelődési Házban az önkormányzat támogatásával.
A Kós Károly Általános Iskolában is javában zajlanak a munkálatok az intézményfelújítási program keretében. A munkálatokat Gajda Péter polgármester, Vinczek György alpolgármester és Kránitz...
Az ÉNO Gyöngyszemek Alapítvány szakmai napot rendezett a Kispesti Forrásházban, melyre az intézmények képviselőin túl érdeklődőket és érintetteket is vártak. A rendezvény célja az volt, hogy...
Lezárult Szent Imre-kertváros idei járdafelújítási programja, miután a nyár folyamán is mintegy tíz helyszínen dolgoztak a kivitelezők.
A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében menetel az FTC labdarúgó csapata, így Ferencváros Önkormányzata már harmadik alkalommal várta óriáskivetítős meccsnézésre a József Attila-lakótelepen a...
Három helyszínen mutatta be járdatakarítás-támogatási programját Ferencváros Önkormányzata, melynek keretében Bácskai János polgármester és önkormányzati képviselők mostak járdát augusztus 9-én.
Szigoríthatják az Airbnb-t érintő hazai szabályokat – ez derült ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik beszélgetésén, ahol Borbély Lénárd polgármester is részt vett, s felvette a...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó