Számos, Magyarországon eddig még nem publikált fénykép bemutatásával nyílt köztéri kiállítás öt budai helyszínen a város hetvenöt évvel ezelőtti ostromának hiteles bemutatására. A rendhagyó tárlatot közösen rendezte meg az I., a II. és a XII. kerületi önkormányzat.

„Az ostrom meghatározó élménye a Hegyvidéken élőknek mind a mai napig, hetvenöt év múltán is köztünk él ez a trauma” – mondta Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere az Ostrom 75 című szabadtéri tárlat Kapisztrán téri megnyitóján. Felidézte, hogy az önkormányzat által pár évvel ezelőtt meghirdetett „Mesélnek a Hegyvidék házai” című novellaíró pályázatra is túlnyomórészt az ostromról szóló művek érkeztek. A most nyílt kiállítás pozitívumaként említette, hogy az nem elveket hangoztat, hanem személyes történeteket mond el a lakóhelyünkről – ahogy a húsz évvel ezelőtt kezdeményezett holokauszt-emléknap kapcsán is az volt a cél, hogy az az eseményeket személyesen átélhetővé tegye.

Minden családnak megvan a maga emlékezete és története az ostrom idejéről. Ezek az emlékezetek látszólag akár egymásnak ellentmondhatnak, egymással szemben állhatnak, valójában mindegyik egyszerre, egymás mellett és együtt is érvényes – erről Váradiné Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere beszélt. Hozzátette: eltagadhatatlan és elvitathatatlan mindenkitől a maga fájdalma, a kiállítás pedig lehetőséget ad arra, hogy a korabeli képeket végignézve „megbeszéljük egymással a fájdalmainkat és megkíséreljük megérteni egymást”.

Őrsi Gergely II. kerületi polgármester arra emlékeztetett, hogy a második világháború végén Budapest lakosságának nagy részét feláldozták azért, hogy egy totális diktatúra agóniáját meghosszabbítsák. „Akik ma hősies tettként ünneplik a kitörést, nem tudják, miről beszélnek” – jelentette ki. 1944-45 hőseinek azokat a magyarokat nevezte, akik életük kockáztatása árán bújtatták üldözött honfitársaikat, és akik a háború poklában is megmaradtak embernek. Úgy véli, a most bemutatott dokumentumok segítenek pontosan és tárgyilagosan megismerni, mi történt Budán és kik voltak a valódi hősök.

A kiállításmegnyitón Karácsony Gergely főpolgármester is felszólalt, aki azt hangsúlyozta: Budapest ostroma kapcsán nem rangsorolhatjuk, kinek a szenvedése volt fontosabb. Szerinte a mostani megemlékezés, a három budai kerület különböző pártállású polgármestereinek közös fellépése, a történelemmel való közös szembenézés arra mutat példát, hogy a politika ki tud lépni a „lövészárkokból”, ahová az elmúlt évtizedekben behúzódott.

„Nem az én sorsom volt, de én éltem át” – idézte a kiállítás kurátora, Ungváry Krisztián történész az irodalmi Nobel-díjas holokauszt-túlélőt, Kertész Imrét, utalva arra, hogy Budapest ostroma idején ugyanezt érezhette a 38 ezer civil áldozat. Vannak azonban olyanok is – fűzte hozzá –, akik a saját sorsukat élhették meg a döntéseikkel: emlékeznünk kell azokra a hősökre, akik másokat mentettek, de azokra is, akik önként ölték halomra saját polgártársaikat.

Az Ostrom 75 címmel meghirdetett, rendhagyó köztéri tárlat február 11-éig látható a Kapisztrán téren, az Ördögárok mellett az Akadémia parknál, a Széll Kálmán téren, a Széna téren, valamint a Városmajorban a Temes és a Maros utca sarkán. Nyolc konténerben mintegy nyolcvan fénykép mutatja be Budapest ostromának napjait. A képek többsége – amiket a szovjet hadsereg készített dokumentációs céllal a főváros elfoglalásakor – most először látható Magyarországon.

(forrás: hegyvidek.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az óbuda-békásmegyeri fiatalok biztonságos szórakozásának és tartalmas időtöltésének...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat Paál Zsuzsanna tervezőgrafikus, iparművész, designer alkotásait öleli...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát és a környezetbarát szemlélet elterjedését egyszerre szeretnénk...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és szintén ezen a napon 14 és 18 óra között a Kultúrkúriában.
A Hegyvidéki Önkormányzat és a kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetői ma egyeztettek a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium tervezett fenntartóváltása...
Amikor végre tavaszodik, hosszabbodnak a nappalok, melegszik az idő, többet süt a nap, mi is vidámabbak vagyunk, és nagyobb lelkesedéssel mozdulunk ki talán otthonról.
A Budapesti Közművek keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai március 4-én megkezdik a főváros tizenkilenc zöldövezetes kerületében a kerti zöldhulladék...
Ismét rendkívül aktívak voltak a XII. kerületi diákok, szülők és tanárok, akik másodjára is nagy számban részt vettek a mindennapos mozgást népszerűsítő, „Millió lépés az iskoládért” címmel...
Sorozatunkban Újbuda egyéni önkormányzati képviselői beszélnek munkájukról, az általuk vallott értékekről, prioritásaikról és céljaikról. Ezúttal Rádi Károly, a 10. választókerület egyéni...
Szent misével és koszorúzással emlékeztünk meg a 78 évvel ezelőtti szomorú eseményekről. Ahogyan minden évben felelevenítjük Békásmegyer ártatlan német ajkú közösségének tragédiáját, az 1946.
Tájékoztatjuk a tisztelt lakókat, hogy a budapest i. kerület közterületein díszfák lemosó permetezését fogjuk végezni. A permetezés tervezett időpontja (időjárástól függően) 2023. február 29. –...
2024-ben folytatódik az Újbuda Prizma „faltól falig” takarító akciója, ennek első idei állomása a Diószegi út volt. Februárban állt munkába az a két új, nagy teljesítményű gép, melyet az...
Február 28-tól megkezdődik a tavaszi lombgyűjtés, amely keretében munkatársaink időjárástól függően megtisztítják a lehullott levelektől a parkokat, játszótereket és járdákat. Az utak és parkolók...
A még zöldebb, még virágosabb kerületünk érdekében rendezi meg ismét a II. Kerületi Önkormányzat a korábban már oly népszerű és kedvelt árvácskavásárt.
Március végéig tekinthető meg a Normafa Síház Étteremben A Mi Normafánk pályázatra beérkezett 182 fotóból a zsűri által kiválasztott legjobb 40 kép, ezen belül pedig a három kategória-, fő- és...
A modern idők forgalmas városa nem a kutya természetes élettere. Ezt a teret az ember ismeri, ő van tisztában a buktatóival, veszélyeivel.
2024 február 26-tól – előreláthatólag március 4-ig – a Szentháromság tér 6. sz. épület közműmunkálatait végzik az Országház utcában, ezért az alábbi forgalomkorlátozások lépnek életbe a Budai Vár...
Minden évben Kossuth Zsuzsanna, az első magyar főápoló születésnapján köszöntjük a magyar ápolókat. Köszönjük a mai utódok helytállást! És várjuk Óbuda-Békásmegyer lakosainak javaslatait, ki legyen...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.