A XIII. Kerületi Önkormányzat 2021-ben az éves költségvetésében helyet ad a közösségi tervezésnek: összesen 60 millió forinttal – választókerületenként 4-4 millió forinttal – támogatja a lakosság kerületfejlesztési ötleteit, javaslatait. A közösségi részvétellel az önkormányzat az itt élőket közös gondolkodásra, párbeszédre, tervezésre ösztönzi, bevonja őket a költségvetési folyamatba, s rájuk bízza a közösségi erőforrás elosztását.

A XIII. Kerületi Önkormányzat 2021-ben az éves költségvetésében helyet ad a közösségi tervezésnek: összesen 60 millió forinttal – választókerületenként 4-4 millió forinttal – támogatja a lakosság kerületfejlesztési ötleteit, javaslatait.

A közösségi részvétellel az önkormányzat az itt élőket közös gondolkodásra, párbeszédre, tervezésre ösztönzi, bevonja őket a költségvetési folyamatba, s rájuk bízza a közösségi erőforrás elosztását. A közösségi költségvetés révén a kerületi polgárok, civilek konstruktívan és értékteremtő módon maguk is tehetnek a közösségért. Eldönthetik, mire költik a közösségi költségvetési keretet három kategóriában: közterületi, intézményi, szolgáltatási. Fontos, hogy javaslataik közérdekű célt szolgáljanak, ne lépjék túl a keretösszeget, a tervezett projekt legyen kreatív, a létrehozása után ne generáljon jelentős működési költségeket. A javaslatokról a kerületiek szavazhatnak majd. A nyertes projektek megvalósításába az ötletgazdákat, a javaslattevőket is bevonja az  önkormányzat. A közösségi költségvetésből – a tervek szerint – még idén, év végéig megvalósulnak a fejlesztések. A közösségi költségvetés folyamatáról rendszeresen beszámolunk majd.

Az  önkormányzat a kerület fejlesztésében régóta hangsúlyt helyez az egyenrangú partnerségre, és együttműködve a lakókkal ösztönzi őket a döntési folyamatokban való részvételre. (Példa rá az AngyalZÖLD+ program: közpark-felújítási terveibe az önkormányzat kezdettől beépíti a lakosság igényeit, ötleteit, javaslatait.) Mostantól a közösségi költségvetést is betervezi az önkormányzat az éves költségvetésébe. 2021-ben ez az összeg 60 millió forint. Minden egyes önkormányzati választókerület 4-4 millió forintot kap, s hogy ebből az összegből mi és hogyan valósul meg, azt a helyi polgárok, a helyi közösségek maguk dönthetik el. Közösen gazdálkodnak a megítélt pénzből a saját környezetükben. A közösségi költségvetés alapelve a konszenzuson alapuló demokratikus gondolkodás.

Az alábbiakban közöljük a részleteket.

Javaslattételi időszak: február 22. – március 31.

Online és a papíralapú javaslattételre is lehetőség van: online a www.budapest13.hu honlapon belül létrehozott XIII. kerületi közösségi költségvetés aloldalon, a honlapon történő regisztrációt követően, papíralapon az előre elkészített javaslattételi nyomtatványon.

Az alábbi intézményekben lehet a javaslatokat bedobni az erre a célra kihelyezett gyűjtőládába:

  • 10 Idősek klubja (hétköznap 8.00-16.00 óra),
  • Prevenciós Központ Tüzér u. 56-58. (hétköznap 8.00-18.00 óra),
  • RaM (Pannónia utca felől, a bejáratnál elhelyezett postaláda),
  • AJAMK (a bejáratnál elhelyezett gyűjtőláda),
  • Angyalföldi Gyermek és Ifjúsági Ház (a bejáratnál elhelyezett postaláda),
  • Újlipótvárosi Klub Galéria (a bejáratnál elhelyezett postaláda),
  • Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálat,
  • Szegedi út és Visegrádi utcai szakorvosi rendelők (aulában elhelyezett gyűjtőláda),
  • Lehel Csarnok (galériaszint, Központi Ügyfélszolgálati Iroda).

A javaslattételnél meg kell adni

  • a nevet,
  • lakcímet (állandó, vagy tartózkodási),
  • e-mail-címet, telefonszámot,
  • a választókerület számát (ha tudja, de a lakcím alapján a rendszerünk ki tudja tölteni),
  • a 3 kategória (közterületi, intézményi, szolgáltatási) közül azt, amelyikbe a projekt javaslat tartozik,
  • a projekt rövid elnevezését,
  • a projekt rövid leírását,
  • a javaslattevő részt vesz-e a megvalósításban – önkéntesség.

Az online folyamatban lehetőség van fényképet feltölteni.

Mind az online, mind a papíralapú folyamatban résztvevők adatvédelmi nyilatkozatot fogadnak el.

Javaslatot XIII. kerületi lakos tehet, egy személy több javaslatot is beküldhet, és nem csak a lakóhelye szerinti választókerületre vonatkozóan.

A beérkezett javaslatokat a közösségi költségvetés oldalán összesítjük, választókerületenként, és a 3 kategória szerint csoportosítva: közterületi, intézményi és szolgáltatás.

A javaslatokat egy rövid előszűrést követően közzétesszük a közösségi költségvetés oldalán.

A beérkező javaslatok szakmai vizsgálata folyamatos, figyelemmel az alábbi kritériumokra:

  • közérdekű célt szolgál,
  • kerületi önkormányzati feladat-, és hatáskörébe tartozik,
  • belefér a választókerületenkénti 4 millió forintos keretösszegbe,
  • nem generál jelentős működtetési költségeket a megvalósítás után,
  • területileg behatárolható és nem túl általános.

A kritériumoknak megfelelő javaslatok közül az azonos elemeket tartalmazókat össze lehet vonni a javaslattevők egyetértésével. Amennyiben szükség van a javaslat pontosítására, egyeztetésre az összevonásról, sor kerül a javaslattevővel a kapcsolatfelvételre, helyszíni szemlére. Lehetőség van arra, hogy több választókerületet érintő javaslat esetén, előzetes egyeztetést követően több választókerületben is felkerüljön a „közös javaslat” a szavazólapra, ha megfelel a szakmai kritériumoknak. Ebben az esetben azonban csak akkor kerül megvalósításra a javaslat, ha valamennyi érintett választókerületben a legtöbb szavazatot kapja.

A kis költségigényű, ágazati programokba beilleszthető javaslatok a közösségi költségvetés keretein kívül is megvalósíthatók.

Azon javaslatok esetében, amelyeknek a költségigénye meghaladja a rendelkezésre álló keretösszeget, megvizsgálják, hogy a közösségi költségvetés keretein kívül, ágazati programok részeként megvalósítható-e.

Valamennyi javaslattevő visszajelzést kap a javaslata elfogadásáról, elutasításáról, ágazati programként való megvalósításáról.

 A szavazási folyamat: május 1. – június 1.

Lehetőség van az online és a papíralapú szavazásra.

Online módon a www.budapest13.hu honlapon belül létrehozott XIII. kerületi közösségi költségvetés aloldalon lehet szavazni, a honlapon történő előzetes regisztrációt követően.

A javaslatok választókerületenként és kategóriánként csoportosítva kerülnek szavazásra.

Papíralapon az előre elkészített szavazólapon lehet voksolni az alábbi intézményekben, az erre a célra kihelyezett gyűjtőládákba bedobva a szavazólapot:

  • 10 Idősek klubja,
  • Prevenciós Központ Tüzér u. 56-58,
  • RaM,
  • AJAMK,
  • Tücsöktanya,
  • Újlipótvárosi Klub Galéria,
  • Polgármesteri Hivatal ÜSZI,
  • Szegedi út és Visegrádi u. szakorvosi rendelők,
  • Lehel Csarnok.

Szavazásnál (mind az online felületen, mind papíralapon) meg kell adni a

  • a nevet,
  • lakcímet (állandó, vagy tartózkodási).

Egy személy nemcsak a lakóhelye szerinti választókerületi projektekre szavazhat, hanem bármelyikre, ami számára szimpatikus. Ugyanakkor egy személy egy projektre csak egyszer szavazhat.

A szavazási határidőt követően a szavazatokat választókerületenként összesítik. A végeredmény a közösségi költségvetés oldalán és a helyi médiumokban is nyilvános lesz június 15-én.

Forrás: bp13.hu



hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Észak-Pestről

2024. április 4-én megkezdődött a Városháza erkélyének felújítása, mely a vízszigetelési munkák mellett tartalmazza a könyöklők javítását, a vízköpők cseréjét, a zászlótartók felújítását, az erkély...
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
Emléktáblát kapott a kerületi labdarúgás egyik meghatározó alakja. A REAC hétvégi mérkőzése előtt emléktáblát avattak Naszádi Ferenc példamutató szakmai életútjáról megemlékezve.
Pikó András hétfőn tárgyalt Lázár minisztériumával a Pázmány Campus ügyében, és többek közt a társadalmi egyeztetés ígéretével távozott – ami tavasszal elkezdődik.
Minden korábbinál több, szám szerint 109 társasház indult önkormányzatunknak azon a tavalyi pályázatán, amelynek keretében a lakóközösségek védnökségükbe vették és rendszeresen rendbe tették a...
Éljen a lehetőséggel, jusson ingyen izzókhoz, csökkentse a villanyszámláját és tegyen azért, hogy kevésbé terhelje a környezetet!
Újpest Önkormányzatához érkező megkeresések nyomán derült fény egy Újpesten terjedő SMS-re, amely valótlan információkat állít az önkormányzat által szervezett LED-izzó-osztással kapcsolatban.
Folytatódik a kedvezményes macskaivartalanítási és eboltási program Zuglóban, az ezzel kapcsolatos kérelmek és tudnivalók ezen az oldalon találhatók.
A fehérterror áldozataira, a 104 éve meggyilkolt Somogyi Bélára és Bacsó Bélára emlékezett Újpest Önkormányzata február 16-án a gyilkosság helyszínén, az újpesti Duna-parton.
Önkormányzati költségvetésből 4 nagyobb útfelújítás és 4 nagyobb zöldterületi fejlesztés lesz 2024-ben a XIII. kerületben. A képviselő-testület idei első ülésén hagyta jóvá a nyolc projekt...
Tavaly augusztusban nyitotta meg kapuit az Ifjúsági Centrum az Újpesti Felhőn Szállók keretén belül, amely a kamaszok és szüleik lelki problémáit hivatott orvosolni. Az Ifjúsági Házban működő...
Az elmúlt években mindig népszerű volt az önkormányzat őszi FKF-es zöldhulladék-gyűjtő zsák osztása. Az akciót – melynek célja a helyes zöldhulladék gyűjtésre ösztönzés – idén tavasszal is...
A Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapatának gyermekrajzpályázatára minden évben százszámra érkeznek a rajzok kicsiktől és nagyoktól. A nagy sikeren felbuzdulva az Alapítvány idén is, immár...
Az elmúlt években már megszokott módon, Húsvét előtt ismét lehetőség van a Lehel Csarnokban levásárolható utalványok igénylésére.
A beruházással a Neptun utca - magasfeszültségű távvezeték felöli oldalán - teljes hosszában kulturált parkolóhelyek állnak majd az itt élők rendelkezésére.
Riasztás a következő órákra, Budapestre és Pest vármegye területére
Idén év végén visszavonul a lilák sportolója, Újpest díszpolgára. Az olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok Telegdy-Kapás Boglárka vasárnap este Instagram-oldalán tette közzé a...
Múlt héten, január 8-12. között rendezték meg újpesti és Újpesthez közeli protestáns egyházak részvételével azt az előadássorozatot, imahetet, melynek témájául idén a Jelenések könyve imádságait...

A címlapról

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.