Február elsején egy hasi műtéttel megkezdődnek a műtéti beavatkozások az egynapos sebészeten a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI) harmadik emeletén.

 

Régóta várják már a kispestiek, hogy fogadjon betegeket a kormányzati, önkormányzati és intézményi támogatásból, több mint egymilliárd forintból kialakított „kis kórház”, hogy ezzel is lerövidülhessen a műtéti várólista. Bár a működéshez szükséges az engedélyezési folyamat sokáig tartott, annak ellenére, hogy az épület már tavaly május óta készen áll a betegek fogadására, és a szükséges orvosi háttér is adva volt, most már biztosan minden akadály elhárult az induláshoz – mondta Gajda Péter polgármester, aki ma délelőtt találkozott az egynapos sebészet szakmai csapatával, orvosokkal, ápolókkal és a műtéteknél segédkezőkkel.

Nagy nap lesz a KEI életében február elseje, mert egy hasi műtéttel megkezdődnek a műtéti beavatkozások az egynapos sebészeten – tudtuk meg a szakrendelő főigazgató-főorvostól. Dr. Kumin Marianna büszkén mutatta be új csapatát, akik az elkövetkezendő időszakban ellátják majd a szakorvosok által egynapos műtétre javasolt, elsősorban kispesti betegeket, akik nagyon számítottak már az indulásra, hiszen csak a szemészeti osztályon 150-en várnak műtétre. A technológiai és a technikai fejlődés hozta magával, hogy lehetőség nyílik olyan műtétek végrehajtására, amelyek után a beteget nem kell kórházi körülmények között ellátni. Óriási előnye az egynapos sebészetnek, hogy kisebb a kórházi fertőzés kockázata, hiszen a beteg otthonában gyógyul. Hogy ki kerülhet műtétre, azt szakorvosi javaslat és az azt követő alapos kivizsgálás (EKG, labor, mellkasröntgen) után minden esetben az aneszteziológus mondja majd meg, és tesz erre javaslatot. A továbbiak az úgynevezett esetmenedzser segítségével zajlanak – hangsúlyozta.

Dr. Orosz Éva aneszteziológus szerint lesznek olyan betegek, akiknek nem javasolják majd az egynapos sebészetet, hiszen sok szempontnak kell majd megfelelniük azoknak, akik műtétre mennek. Ez alapos beszélgetések után dől majd el.

Jelenleg 10-14 napot kell majd várniuk azoknak a nőknek, akiket nőgyógyászati műtétre küldenek a szakorvosok, de várhatóan ez a várólista hamarosan rövidebb is lehet – mondta dr. Bors Gergő nőgyógyász szakorvos.

Az általános sebész dr. Bencz László szakterülete az aranyér-betegség, ezért ő sok más mellett ennek orvoslására vállalkozik az egynapos sebészeten. Bencz doktor is kiemelte annak fontosságát, hogy a betegek nem a túlterhelt kórházakban gyógyulnak majd, hanem kulturált és nyugodt körülmények között.

Az egynapos sebészetnek a létrejöttét fontos orvos szakmai tervek, komoly szervezeti és strukturális átalakítások előzték meg. A csaknem hetvenéves épületben az utóbbi időben szinte mindent felújítottak többnyire önerőből. A „kis kórházban”, a fővárosban, de országosan is egyedülálló módon két műtőben végezhetnek kisebb beavatkozásokat. Az egynapos sebészeten elsősorban a szemészeti (szürkehályog), továbbá laparoszkópos sebészeti (hasfali, lágyéksérv, stb.), nőgyógyászati (méhszájseb, hüvelyplasztika, condyloma, egészségügyi küret stb.), ortopédiai (artroszkópos térdműtét, bütyök, kalapácsujj, ganglion), kisebb traumatológiai beavatkozások (csukló, könyök alagút szindróma stb.), urológiai (fitymaszűkület, húgycsőtágítás stb.) és gasztroenterológiai műtétek végzésére készülnek.

Jelenleg 11 szakdolgozóval (nővér, beteghordó, műtős, műtősegéd stb.) kezdik majd meg a munkát: az orvosok a KEI dolgozói, de lesznek külsős operáló orvosok is. A műtőkben a hét öt munkanapján 8 és 20 óra között folyik majd a gyógyítás, majd azt követően a műtét jellegétől függ a megfigyelés időtartama.  Beteg itt éjszakára nem maradhat, estére mindenki otthonába távozik. 

 

(uj.kispest.hu)

 

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Dél-Pestről

A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán technikai okok miatt a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőbe NEM...
Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester köszöntötte Tóthné Kaplányi Annát, László Balázsnét és Smidt Lászlót születésnapjuk alkalmából.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy április 17-én, szerdán 7:00 és 16:00 óra között a Tűzoltó utcában, április 19-én, pénteken 7:00 és 16:00 óra között pedig az Ernő és a Balázs Béla utcában az...
A Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház változatos tavaszi programkínálattal várja az idősebb korosztályt. Ahogy Szentkirályi Aladár, a ház művészeti vezetője mondja, a sötétebb téli hónapok után egy...
Többek között a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény új helyre költöztetéséről, a települési támogatások, valamint azok elérhetőségi határainak emeléséről, a lakóközösségi felújítási alap...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...
Február 19-e fontos nap a magyar egészségügyben, ugyanis ezen a napon született az ország első főápolónőjeként tisztelt Kossuth Zsuzsanna, aki nem csak hazánkban, világszinten is megteremtette az...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. együttműködése alapján a soroksári nyugdíjasok 2024. évben 50%-os kedvezménnyel juthatnak be a...
Az önkormányzat, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti csoportjának, valamint a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (Romfel)...
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb online csalás, hiszen a legtöbben azért esnek bele az adathalászok csapdájába, mert sietnek. Ne netezzünk, főleg ne vásároljunk és bankoljunk online...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.