Újabb szakaszához érkezik az M3-as metró felújítása.

A Pest északi és déli részét összekötő M3-as metróvonal felújítása több ütemben valósul meg. A megújult északi és a déli szakasz átadását követően jelenleg a Nagyvárad tér és a Lehel tér között zajlanak a korszerűsítési munkálatok. A belvárosi metrófelújítás a projekt legnagyobb kihívása, mind a felújítás megszervezése, mind pedig a metrópótlás szempontjából. Idén nyáron egy hónapra jelentős változás áll be a metró közlekedésében: július 24-től augusztus 22-ig a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között légkondicionált metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Az M3-as metróvonal infrastruktúra rekonstrukciójának tervezése során megfogalmazott egyik legfontosabb alapelv, hogy a felújítás a lakosságnak a lehetőségekhez mérten a legkevesebb kellemetlenséget okozza. A korszerűsítés három szakaszra bontása elsősorban forgalomterelési szempontok alapján történt, mert így biztosítható leginkább Budapest közlekedésének minél hatékonyabb fenntartása, és a metrópótlási feladatok megoldása.

A metrófelújítás összetett mélyépítési munkafolyamat, ami felszíni munkafázisokkal egészül ki: 2021. július 5-én kezdődött el a Dózsa György úti metróállomás utólagos akadálymentesítése, amelynek felszíni kivitelezési munkálatai forgalomkorlátozással járnak a Váci út és a Dózsa György út csomópontjában, egészen 2022. augusztus végéig.

A felújítási munkálatok a tervezett ütemben haladnak. Az északi és déli szakasz metróforgalmának biztosítása miatt viszont a középső szakaszon korlátozott a munkavégzés időtartama, hiszen az M3-as metróvonal egyetlen felszíni kapcsolata a BKV Zrt. Kőér utcai járműtelepe, az építési területen minden reggel és este át kell engedni a szerelvényeket.


Közlekedés az M3-as metró vonalán július 24-től augusztus 22-ig

A kizárólag folyamatos lezárás mellett végezhető munkafolyamatok kivitelezése érdekében idén nyáron négy héten át, július 24-től augusztus 22-ig a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között metrópótló autóbuszok viszik az utasokat, a metró csak a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár.

Ebben az időszakban két pótlóbusz-járat is közlekedik a metró helyett. Az M3-as pótlóbusz Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között, a metró teljes üzemidejében jár majd, míg az M3E pótlóbusz csak hétköznapokon csúcsidőben közlekedik a Határ út és a Göncz Árpád városközpont között, a belváros felé a Népliget érintése nélkül.

A pótlóbuszok rendkívül sűrűn, 1 percnél is gyakrabban indulnak, a pótlásban több mint 100 darab csuklós, akadálymentes, légkondicionált autóbusz vesz részt.

A BKK a felújítás e szakaszában is javasolja a Göncz Árpád városközpont és a Népliget között az 1-es és 1M villamos igénybevételét is. Az alternatív eljutást biztosító járatok a fenti időszakban változatlanul közlekednek.

Utazásuk megtervezéséhez továbbra is érdemes a BKK FUTÁR alkalmazást használni, amely valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat úti céljuk eléréséhez.

Július 24-től augusztus 22-ig ideiglenesen zárva tart a Népligetnél található ügyfélközpont, valamint a Lehel téri és a Nagyvárad téri pénztár. Az említett időszakban változatlanul üzemelnek a jegy-és bérletautomaták, valamint a Deák Ferenc téren és a Kőbánya-Kispestnél található ügyfélközpont. Az értékesítési helyszínekről részletesen a BKK Pontkeresőjében, a https://bkk.hu/pontkereso/ oldalon lehet tájékozódni. Emellett könnyedén és gyorsan elérhetők a különböző típusú mobiljegyek is, melyekről a https://bkk.hu/mobiljegy/ oldalon olvashatnak többet.

Változások a közúti közlekedésben

A pótlóbuszok gyorsabb haladását elősegítve a jelenlegi buszsávokat meghosszabbítják a Váci úton a Róbert Károly körútig, az Üllői úton pedig a Határ útig.

A Göncz Árpád városközpontnál és a Határ útnál a pótló autóbuszok megfordulását biztosító ideiglenes közlekedési rendet vezetnek be.

A déli szakaszra is kiterjesztett metrópótlás kezdetére a Ferihegyi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton a belváros felé megszűnik a közúti korlátozás, viszont a kispesti Vak Bottyán utcát lezárják az autóforgalom elől, oda – a célforgalom kivételével – csak a pótló autóbuszok hajthatnak be.

Az M3-as metróvonal felújításáról bővebb információkat a https://bkk.hu/fejlesztesek/m3-felujitas/, illetve az http://m3felujitas.hu/ oldalon találhatnak.

A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Közlekedési Zrt. kéri az érintettek megértését és köszönjük együttműködésüket, türelmüket!

Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt.

Forrás: kispest.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Dél-Pestről

A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán technikai okok miatt a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőbe NEM...
Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester köszöntötte Tóthné Kaplányi Annát, László Balázsnét és Smidt Lászlót születésnapjuk alkalmából.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy április 17-én, szerdán 7:00 és 16:00 óra között a Tűzoltó utcában, április 19-én, pénteken 7:00 és 16:00 óra között pedig az Ernő és a Balázs Béla utcában az...
A Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház változatos tavaszi programkínálattal várja az idősebb korosztályt. Ahogy Szentkirályi Aladár, a ház művészeti vezetője mondja, a sötétebb téli hónapok után egy...
Többek között a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény új helyre költöztetéséről, a települési támogatások, valamint azok elérhetőségi határainak emeléséről, a lakóközösségi felújítási alap...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...
Február 19-e fontos nap a magyar egészségügyben, ugyanis ezen a napon született az ország első főápolónőjeként tisztelt Kossuth Zsuzsanna, aki nem csak hazánkban, világszinten is megteremtette az...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. együttműködése alapján a soroksári nyugdíjasok 2024. évben 50%-os kedvezménnyel juthatnak be a...
Az önkormányzat, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti csoportjának, valamint a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (Romfel)...
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb online csalás, hiszen a legtöbben azért esnek bele az adathalászok csapdájába, mert sietnek. Ne netezzünk, főleg ne vásároljunk és bankoljunk online...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.