Közel három éves szakmai előkészítő munka után adták át Rákosmentén az Országos Görpark Program legújabb pályáját.

Az Akadémiaújtelepen létesült pálya görkorcsolyások, gördeszkások és a freestyle BMX-esek számára is ideális helyszín, amely nemcsak a kezdők, de a profik számára is tartogat kihívásokat. 

Az újonnan használatba vett rákosmenti pálya egy 345 négyzetméter alapterületű, három tagból álló medencés flow pálya, amely kialakítását és méretét tekintve is egyedülálló Magyarországon. A pálya különlegessége, hogy ívek tekintetében jelenleg ez hazánk legnagyobb mélységű gördeszkapályája, amelyhez hasonlóak csak Nyugat-Európában találhatóak. A speciális pályán nemcsak gyakorolni lehet, de sportrendezvények is tarthatóak. Az Aranylúd, illetve az 513. utca között található létesítmény környezete teljesen parkosított, ahová 5 darab padot és 3 darab szeméttárolót is kihelyeztek, a pályát pedig két térkőburkolatos feljárón lehet megközelíteni.

A pálya az Aktív- és Ökourisztikai Fejlesztési Központ által lebonyolított Országos Görpark Program keretében összesen 53 millió forintból épült meg, melyet 50-50 százalékban Rákosmente Önkormányzata és az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda biztosította. Ezen felül az Önkormányzat további 6 000 000 forint saját forrást különített el a környezetrendezéshez, pihenőpadok és szemetesek telepítéséhez.

A hivatalos átadóra június 10-én került sor, melynek keretében Rákosmente Önkormányzata megrendezte a „Deszkára Fel!” nevű rendezvényét.

Az eseményen részt vett Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős államtitkár, Dunai Mónika országgyűlési képviselő, Horváth Tamás polgármester, dr. Bakos András alpolgármester, Takács-Kiss Márta, a Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség Gördeszka Szakági Bizottsági Elnöke, M. Tóth Katalin Akadémiaújtelep és Madárdomb önkormányzati képviselője.

„Köszönöm minden munkatársamnak, valamint Révész Máriusznak és Takács-Kiss Mártának, hogy segítségükkel meg tudtuk építeni ezt az egyedülálló pályát” – mondta Horváth Tamás polgármester, aki hozzátette, az önrészen kívül Rákosmente Önkormányzata vállalta, hogy a pálya körül saját költségén környezetrendezést is végrehajt.

„Mivel a görkorcsolya 2020 óta olimpiai sportág, így ez a program kiemelten fontos számunkra” – mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár a pálya átadóján, aki azt is hozzátette, hogy a programban szereplő valamennyi pálya tökéletes helyszín profi sportolók kinevelésére és edzéseire is.

„Személy szerint nagyjából a projekt felétől vettem részt a Görpark építésének előkészületeiben, de nyugodtan mondhatom, hogy egyedülálló Görparkot sikerült létrehozni. Sportolóink véleménye szerint 1000 kilométeres körzetben nincs ennyire jó minőségű pálya. Köszönet érte azoknak, akik megálmodták, és létrehozták ezt a pályát!” – mondta Takács-Kiss Márta, a Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség Gördeszka Szakági Bizottsági Elnöke.

A beszédek után a „Deszkára Fel!” című rendezvény keretében az átadón megjelentek láthatták a Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség Gördeszka szakági bemutatóját, a Velvárt BMXSuli bringásait, valamint fellépett a Joydance Tánc- és Mozgásstúdió egy csoportja. Az érdeklődők egy sportkvízt is kitölthettek, a győztes egy gördeszkával lett gazdagabb.

(rakosmente.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Kelet-Pestről

Rákosmente Önkormányzata idén is megszervezi a nyári napközis táborát 2024. július 1. – augusztus 16. között. A tábor új helyszínen a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban kerül megtartásra.
Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének elmaradásáról szóló hátralékos felhívások ügyében:
Rózsahegyi Péter, Rákosliget önkormányzati képviselője és Rákosmente Önkormányzatának környezetvédelmi tanácsnoka Mátka utcai otthonában köszöntötte Rózsa István Ignácnét 90. születésnapja alkalmából.
Újabb pontja teljesült a Fejlődő Kertváros Program IV. (2019-2024) vállalásunknak, hiszen ahogyan a 4. pontban megígértük, óvodát építettünk a cinkotai lakóparkoknál.
A villamos hálózatok kertészeti, erdészeti jellegű karbantartására, az előírt védőtávolságok kialakítását célzó gallyazásra kerül sor a kerület egyes részein.
Rákosmente városvezetése nevében dr. Füzesi Péter alpolgármester, Rákoscsaba önkormányzati képviselője köszöntötte Schleer Ferencnét, aki február 19-én ünnepelte 95. születésnapját.
A hagyományoknak megfelelően a XVI. Kerületi Újság minden év elején évértékelőt készít Polgármester Úrral, milyennek is látta az elmúlt évet, és mit gondol, milyen lesz az előttünk álló új esztendő....
A Kelet-Pesti Tankerületi Központ munkatársai összegyűjtötték a fenntartásukban működő X. és XVII. iskolák legrelevánsabb információit, hogy ezáltal is megkönnyítsék a szülők iskolaválasztását.
Rákosmente Önkormányzatának szervezésében folytatódnak az osztálytermi előadások kerületünk több iskolájában. A Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) keretein belül jött létre az előadás-sorozat,...
Kihasználva a Kertvárosi Vigasságok háromnapos rendezvénysorozatát és a hétvégére megrendelt rendkívül jó időjárást, testvértelepülési látogatással és focikupával is bővült a kertvárosi programok...
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet 650 literes komposztálókeret ingyenes használatba adására.
2023 szeptember 16-án (szombaton) 9.00 -15.00 óra között ismét lehetőség nyílik a Kőbánya alatt húzódó pincerendszer megtekintésére.
2023. szeptember 15-17. a Kertváros hétvégéje, találkozzunk az Erzsébet-ligetben!
2023 őszén is rákosmenti lombzsákosztást szervez az Önkormányzat – ezt Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere jelentette be Facebook-oldalán .
HölgyFeszt - utcabál és örömünnep a kerület 150. születésnapja tiszteletére a Hölgy utcában 2023. szeptember 16-án, szombaton 15 órától!
Ön is bérbe veheti a Pesti út 27. szám alatti üzlethelyiséget
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet a Kőbánya területén élő és alkotó művészeti, kulturális tevékenységet folytató magánszemélyek, a kőbányai székhelyű művészeti és kulturális tevékenységgel...
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet tehetséges kőbányai sportolók és felkészítő edzők egyéni támogatására.

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.