Pocsék lett az elmúlt időszakban a közbiztonság, egyre több az utcai balhé Józsefvárosban – kommentálta a Metropolnak Sára Botond volt polgármester azt a videót, amit a napokban juttattak el hozzá. A kormánypárti politikus szerint Pikó András, Momentum-közeli polgármester a felelős ezért, szerinte a baloldali politikus nem támogatja a rendőrséget.

"A budapesti kormánymegbízott elmondása szerint "amióta a baloldal vezeti a várost, egyre többen panaszkodnak arra, hogy félnek az utcán". Sára Botond azt is elárulta a lapnak, hogy sok panasz érkezik hozzá amiatt, hogy az utcákon lévő mocsok mellett az agresszív jelenetek száma is nő. "A kerületiek nem szívesen sétálnak végig az utcákon, de még a szomszéd házba sem mennek át esténként bizonyos helyeken" - tette hozzá.

Rengetegen látták azt a videót, amit egy ablakból vettek fel: egy idősebb, bottal járó férfi az iratait és kulcscsomóját próbáltas védeni a támadójától.  A zaklató alak keresett valamit az idős embernél, aki megígérte neki, hogy jelentkezik majd, ha az meglesz neki. A következő párbeszéd hangzott el közöttük: 

  • „Hagyjál már! Add vissza az irataimat! Rendőr! Add vissza! Hagyjál békén, ne! Rendőr!" – kiabálja a botos öreg.
  • „Ülj le!" – parancsol rá a támadó.
  • „Majd leülök! Na, Isten áldjon meg! Majd ha lesz, akkor szólok!" – válaszolja az idős férfi.
  • „Majd ha... lesz. Isten áldjon! Ülj le a p...ba!" – ordít rá a támadó.
  • „Hagyjál békén!" – kiabálja vissza az idős ember.

"A baloldal mindenkire ráhagy mindent. Azt csinálhatsz, amit akarsz. Ez a politikájuk, egyébként Karácsony Gergely ugyanezt teszi Budapesttel. Emiatt nincs igazodási pont, és ez az óriási szemléletbeli különbség idézte elő a változást Józsefvárosban is. A hozzáállásuk sok olyan embert felbátorított, akiket mi korábban kiszorítottunk a kerületből. Most tudják, hogy senki nem fogja számonkérni őket. Például korábban elmenekült drogkereskedők tértek vissza, közterületen randalíroznak a szenvedélybetegek és a hajléktalanok. A kínálat pedig oda megy, ahol a kereslet van" – hangsúlyozta a kormánymegbízott.

"Pikó betartja választási ígéretét, abban nem szerepelt a jó közbiztonság. Első dolga volt, hogy hatályon kívül helyezte azokat a közbiztonsággal kapcsolatos rendelkezéseket, amelyeket egy lakossági konzultáció alapján hoztunk meg korábban. Ez a döntése azt jelenti, hogy neki nem fontos kérdés a közbiztonság, inkább harmadlagos témaként kezeli azt. Igaz, nem is ígértek soha jó közbiztonságot, ezt be is tartják" – hangsúlyozta Józsefváros korábbi polgármestere.

Forrás: origo.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új épületének, a Katasztrófavédelmi Intézet Speciális Képzési Központjának alapkőletételén jelentette be az egyetem rektora a Ludovika Gyűrű kialakítását is....
A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb palántaosztást szervezünk Erzsébetvárosban!
Döntsön ön is, ki kapjon díjat idén kiemelkedő egészségügyi munkájáért Terézvárosban!
Az önkormányzati és európai parlamenti választással egyidőben nemzetiségi önkormányzati választás is lesz. A választáson azok voksolhatnak, akik szerepelnek a nemzetiségi névjegyzékben.
Februárban rollerbolt nyílt a Bródy Sándor utcában, s megkerestük a tulajdonosát, hogy mit lehet tudni a rollerbiszniszről. Semsey Ágnes beszélt nekünk arról is, hogyan vett tőle rollert egy...
Kereskedett mostanában a Facebook erre használt felületén, a Marketplace-en? Akkor szinte biztos, hogy megkörnyékezték csalók. Az egyre gyakoribb csalások ellen lehet védekezni, ha nem akarjuk...
Ínycsiklandozó illatok, egyedi ízek és jó hangulat, azaz ki főzi a legjobb erzsébetvárosi pörköltöt?
Vasúti bérletre pályázhatnak a fiatalok, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket.
Napra pontosan nyolcvan évvel azután, hogy a nácik elhurcolták a Vörösmarty utcából, emléktáblát és botlatókövet avattak Jane Haining tiszteletére. A skót misszionáriusnőnek az volt a “bűne”, hogy...
Lakástulajdonosként mit szólna, ha elégedetlen lenne a társasházkezelővel vagy a közös képviselővel, de nem tudná akár 10 évig sem leváltatni? A Corvin sétányon több új építésű társasházban is ez...
Csökkent a bűncselekmények száma Józsefvárosban – ez derült ki a kerületi rendőrkapitányság éves beszámolójából az április 18-án tartott képviselő-testületi ülésen. A korábbiaktól eltérő, csupán...
Miben különböznek a női és férfi szerepek a roma családoknál, mint a nem romáknál? Vagy szerintük is a nőnek a konyhában a helye? Csakúgy, ahogy a magyar társadalom sugallja. Balogh Adrienn cikke.
Emléktáblát kapott Erzsébetvárosban a Magyar Költészet Napján (április 11), József Attila születésnapján a költő, a magyar líra óriása.
Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki a Kuratórium által meghatározott 33.700.000,- forint alapítványi vagyonra a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V....
Nyomoz a rendőrség egy társasház feljelentése nyomán, a ház (egykori?) közös képviselője, Gondos Judit rendszeresen egy olyan céggel végeztette el a házbeli felújítási munkákat, mellyel a...
Két terézvárosi rendőr segítségével jött a világra egy kisbaba néhány hete egy kórház hátsó bejáratánál. A tettre kész egyenruhásokat Soproni Tamás polgármester fogadta irodájában és ajándékkal...
A Lefkovicsék gyászolnak című filmben többek között a humoré, az emberi kapcsolatok törékenységéé és a mindent elsöprő szereteté a főszerep. A rendezővel, Breier Ádámmal beszélgettünk a gyászról, a...
Első, és lehet, hogy utolsó olimpiájára készül Szép Balázs, Terézváros sportolója. Az öttusázó nemcsak a párizsi részvételért küzd ezekben a hetekben, de komoly döntés előtt is áll: a játékok után...

A címlapról

Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik...
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.